Nem gondoltam, hogy megismétlődik a tavalyi felfordulás a városban, ezért végig sem gondoltam előre, hogy szombat esti haza utam, némi akadályokba ütközik. Bár úgy tűnik a legjobb útvonalat sikerült kitervelnem… Történt ugyanis, hogy az Örsről próbáltam megközelíteni a Józsefvárost, de nem tudtam, hogy azt hogyan a legegyszerűbb háború idején. Aztán maradt a belsőhang, ami a Blahán utasított: szálljak le! Leszálltam! De, lehet hogy nem kellett volna, ugyanis a körúton még tartottak az utcai harcok… Így csak a környező mellékutcákon át tudtam megközelíteni a városrészt amiben lakok. Nem volt jó érzésem. Szerencsére a félelmeimet leküzdöttem, mert KM-m velem volt a telefonban. Így se nem voltam egyedül, se nem tudott magával ragadni a félelem. Bár már dél körül szembe találkoztam az emberi hülyeség magas fokával, de azt talán jobban le tudtam küzdeni magamban. Aztán ahogy haladtam hazafelé, szembe jött egy normál körülmények közt normálisnak gondolt pasi kezében egy rúdon nemzeti jelkép. Vajon tényleg este tízkor jöt el a nemzeti öntudata? Aztán nem akartam ezt tovább gondolni… Viszont az egyre jobban bosszant, hogy már a tavaszi hétvégéimet is elveszi a csőcselék…