Archive for Április, 2008

Április végén ismét Budapestre figyel a nemzetközi divatélet. Párizs, London, Róma, Milánó, New York és Tokió utána Budapesten is megrendezésre kerül a tavaszi Budapest Fashion Week


Végig gondolva, hogy melyik “ismerősöm”, ők persze barátnak gondolják magukat milyen indokkal nem köszöntött meg a hét elején, eldöntöttem, hogy ma elcipelem az anyámat és megünnepeljük a 38. kettesben, végül is harmincnyolc évvel ezelőtt is csak ketten voltunk! Az ünnepi ebéd helyszínéül az egyik kedvencemet választottam a Kőlevest, bár már írtam róla korábban itt a [...]


Az elmúlt év decemberében hívtam az egyik nagy mobileszolgáltató ügyfélszolgálatának a vezetőjét, mert egy számukra is fontos dolgot szerettem volna elintézni aranyvasárnapon. A hívott természetesen nem vette fel a telefonját. Bár az ügyet elintéztem másképpen. Viszont tegnap előtt csörgött a telefonom és négy hónap múlva visszahívott azzal, hogy tud-e még valamiben segíteni. Hát, már nem! [...]


38

15Ápr.08

Van akiét ünneplik, van akiét nem! Hosszú évek óta én leginkább magamban szoktam!


A héten beköltözött a lakásomba a digitális technika. Lett digitális tévé – igaz még csak a legkisebb csomag és szélesebb internet, amit igazából most tapasztalom meg elősszőr hogy érzékelhető a sebesség változás. Ami ezeknél is meglepőbb az a UPC ügyfélközpontúsága: interneten rendeltem, telefonon felhívtak, időpontot és árakat egyeztettünk, úgy hogy nekem legyen jó. Szinte hihetetlen, [...]


Néha vannak borús reggelek, de egyre több pozitív dolog történik velem, például tegnap reggel is volt egy ilyen amikor gyalogoltam a gyárba. Aztán nap közben kiderült, hogy teljesen komoly szándékkal közeledik egy vevő és komolyan meg akarja venni a két éve üresen álló vidéki házunkat. Aztán ma reggel például arra figyeltem fel, hogy már nem [...]


hétfő hajnal

07Ápr.08

Sokszor felteszem magamban a kérdést: hogy mi jöhet még? Aztán megyek tovább…! Most például eljött a teljes káosz a közlekedésben, így hát gyalog indulok a gyárba. Amit eddig reggel még nem próbáltam, este már volt, hogy nem szálltam semmilyen tömegközlekedési eszközre, de a reggelek mindig mások. De, ma reggel ez a folyamat is megszakad. Célszerű [...]


Na ilyen vasárnap is régen volt, amikor nem kellett munkával foglalkoznom, csak gondolatban. Viszont bármilyen helyzetben el aludtam. Ráadásul elalvás után a legkülönbözőbb történeteket álmodtam, javarészt a közelmúlt történéseit álmodva tovább. Izgalmas, de nem kívánom senkinek! 


Ma eljutottam abba a lelki állapotba, hogy jó lett volna végre valakinek kiönteni a lelkemet… de csak, mint egy gumilabda pattogtam a falon – Lehet, hogy jobb is ez így! Ennek is jelzés értéke van. Csak olvasnom kell a sorok között! Bár a nap végét szokatlan módon üressé tettem, már jó előre mégis egyedül kullogtam [...]